A szülői munkaközösség felkérésére környezetvédelmi vetélkedővel színesítettük a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában, 2023. április 1-én megrendezett húsvéti vásár programját. A rendezvényt szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta, így a szabadtérre tervezett feladatokat sem kellett kihagyni. Összesen hat ügyességet és kreativitást is igénylő játékos feladat várta azt a 11 csapatot, akik beneveztek a tudáspróbára. A vetélkedőn külön versenyeztek a felsősök, illetve az alsósok (3-4. osztály). A nagyoknak valamennyi feladatot végre kellett hajtaniuk, míg a kisebbeknek csak hármat.

A kálváriás gyerekeknek is elnyerte a tetszését a más iskolákban már kipróbált ÖKO-MATA készülék, mellyel az általános környezetvédelmi tudásukat teszteltük. A felsősök öröm-bánat térkép készítésével vették górcső alá az iskola környezeti állapotát. A hulladékos totó kitöltéséhez kis segítséget is adtunk a versenyzőknek. Felállítottuk az iskolában a néhány évvel ezelőtt elkészült hulladékos témájú molinó-kiállítást, amelynek alapos áttanulmányozása megkönnyítette a kérdések megválaszolását. További két feladat is a hulladékokhoz kapcsolódott. Az egyikben azt kellett eldönteni, hogy melyik hulladékot lehet komposztálni, a másikban pedig azt kellett tudni, hogy adott színű szelektívgyűjtő edényekbe milyen hulladékokat lehet bedobni. Ismerve a szelektív hulladékgyűjtő szigetek állapotát, az utóbbi még a felnőtteknek sem megy könnyen. A gyerekek kreativitására az aszfaltrajzolásnál volt szükség. Azt kértük tőlük, hogy képi formában fogalmazzanak meg környezetvédelmi üzeneteket, mellyel a környezettudatosság fontosságára hívják fel a figyelmet, vagy megmutatják, hogy mit kellene tenni, ho­gyan kellene élni ahhoz, hogy megóvhassuk a kör­nye­zetünket. A versenyben résztvevők valamennyi feladatot nagy lelkesedéssel és sikeresen hajtották végre.

A vetélkedőt végül a felsősök közül az ECO-MODE fantázianevű csapat nyerte. A csapat tagjai voltak: Dombos Liza, Ebecz Bianka, Kálmán Róza és Bráder-Harkai Áron az 5. C osztályból.

A 3-4. osztályosok versenyében első helyen végzett a Virágszálak nevű csapat. A csapatot Berecz Bori, Fehér Szonja, Fehér Abigél és Kepli Júlia 4. A. osztályos tanulók alkották.

A dobogóra felkerült csapatok az oklevél mellett az egyesületünk által felajánlott kisebb környezettudatos ajándéktárgyakból álló csomagot kaptak. Az első helyezettek szülői felajánlásból egy-egy csokoládés kuglóffal is gazdagodtak. A győzteseknek gratulálunk. Vesztesek nem voltak, hiszen, ahogy ilyenkor mondani szokták: mindenki nyert!

Ezúton mondunk köszönetet a lebonyolítást segítő szülőknek, pedagógusoknak és önkénteseknek.

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás