A Reflex Környezetvédő Egyesület, nemzetközi projektjeinek részeként, idén ősszel Európán kívüli országok képviselőit látta vendégül Magyarországon. Az Éghajlatvédelmi Szövetséggel közös - budapesti, győri és kajárpéci - programokon perui indiánok és szenegáli civil szervezetek képviselői meséltek arról, milyen hatást gyakorol országaik lakosságára és természeti környezetére az élővilág pusztítása illetve a globális éghajlatváltozás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amazonas és Szenegál. A világ két távoli szeglete. Nem sok bennük a közös vonás, ám egy dologban mindenképpen megegyeznek. Korunk egyik legfenyegetőbb problémája, az éghajlatváltozás mindkét vidéken már most komolyan érezteti hatásait.
Habár az éghajlat változásáért elsősorban az iparilag fejlett országok felelősek, tény, hogy annak negatív hozadékai a déli, „fejletlenebb" régiókban élőket jóval kedvezőtlenebbül érintik, és nagyobb mértékben sújtják. Általában ezek az országok a legérzékenyebbek a klímaváltozásra, ugyanakkor nekik van a legkisebb kapacitásuk és a legkevesebb lehetőségük a cselekvésre, a változtatásra.
A Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség 2015. október 15. és 16. között Magyarországon járt szenegáli és perui vendégei ezt a tényt hozták testközelbe.
A külföldi delegációk tagjai első nap a Parlamentben megrendezett „Magyarország feladatai az éghajlatvédelemben" című országos konferenciára látogattak el. Az Országházban ülő majd 600 ember előtt nemcsak Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke és Laki György - Kajárpéc polgármestere, az Éghajlatvédelmi Szövetség alapító tagja - szólalt fel; de beszédet mondott az Esőerdei Őslakos Népek Regionális Szövetségét képviselő vendégünk, Teresita Irene Antazu López is. A Yanesha indiánok szószólója az éghajlatváltozás és az esőerdők pusztításának súlyos – természeti és társadalmi – következményeire hívta fel a hallgatóság figyelmét. Utalt arra is, hogy mindezen problémákra az Amazonas vidékén élők csak a nyugati világgal közösen találhatnak megoldást.
A Parlament után a küldöttség tagjai a „Házikó" nevet magáénak tudható kis üzemet keresték fel, hogy hazai jó példával ismerkedjenek meg. A helyi termelőkkel és kisgazdaságokkal, illetve saját minősítési rendszer alapján beszerzett, helyi alapanyagokkal dolgozó vállalkozás tartósítószerektől és adaléktól mentes ételeket készít és értékesít.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A delegáció második nap Győrbe utazott, ahol részt vett a NYME Apáczai Csere János Karán megszervezett „Mindannyian érintettek vagyunk - közösségek a klímaváltozásban" című műhelykonferencián.
A rendezvényen - a magyar felszólalókon túl - Ismael Ndao, a HORIZONT3000 civil szervezet szenegáli munkatársa tartott előadást az éghajlatváltozás okozta helyi problémákról és az ország élelmiszerbiztonságára gyakorolt hatásáról, valamint közösségi szinten működő jó gyakorlatokról.
Az egyetemi diákok és pedagógusok előtt az ashaninka törzs képviseletében Jhenny Ivonne Munoz Hilares beszélt az Amazonas medence bennszülött lakosságát és természeti erőforrásait fenyegető problémákról, illetve az éghajlatváltozás - már megtapasztalt - negatív hatásairól.
A nap Kajárpécen zárult, ahol a külföldi vendégek előadásainak köszönhetően a helyi közösség személyes élményeket szerezhetett a távoli országok környezeti problémákból fakadó sebezhetőségéről.
A kétnapos magyarországi látogatás a hazai közönség számára kézzelfogható közelségbe hozta más földrészek lakóinak - globális környezeti gondokkal összefüggő – mindennapos nehézségeit. Rávilágított arra is, hogy sokkal több a hasonlóság, mint a különbség köztünk és a világ távoli tájain élők között; legyen szó akár az éghajlatváltozás problémájáról, akár az arra adható válaszokról.

A rendezvényeket az Európai Unió EuropeAid programja támogatja, a rendezvények programja és az azon elhangzottak részei nem tükrözik a támogató álláspontját.

 

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás