Az Év Fája 2015 versenyben a Körbeépített győri vadgesztenyefa 1358 szavazattal 4. helyezést ért el és elnyerte a Hős Fa címet is. A jelölő szervezetek és személyek nevében Madarász Zsuzsa (Győri Civil Társaság), Kovács László (Arrabona Városvédő Egyesület) és Nagy Péter (Reflex Környezetvédő Egyesület) vette át a díjat az Ökotárs Alapítvány november 20-án, pénteken Budapesten megrendezett Év Fája díjátadó ünnepségen.

A Hős Fa címet kiérdemlő körbeépített győri gesztenyefa az ember és természet harmonikus együttélésének jelképe. Lőrincz József Ybl-díjas építész ugyanis úgy tervezte a fa körül álló művelődési házat, hogy a fát ne kelljen kivágni miatta. Az épületet azonban most le akarják bontani, s ez valószínűleg a fa életét is veszélyezteti. Az Ökotárs zsűrije a győriek széleskörű összefogását díjazta mellyel a fa és a művelődési ház megmaradásáért küzdenek.

A 2015-ös hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1. Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, az öreg tölgy - Bátaszék (Tolna) - 6 424 szavazat
2. Balkányi mamutfenyő – másfél évszázad tanúja - - Balkány (Szabolcs-Szatmár-Bereg) - 6 147 szavazat
3. A Mesefa - Ács (Komárom-Esztergom) - 1 675 szavazat
4. A körbeépített győri vadgesztenyefa - Győr (Győr-Moson-Sopron) - 1 358 szavazat
5. Marosi Matuzsálem - Deszk (Csongrád) - 1 357 szavazat
6. A hédervári Árpád-tölgy - Hédervár (Győr-Moson-Sopron) - 870 szavazat
7. Nyergesi Vadkörtefa - Nyergesújfalu (Komárom-Esztergom) - 832 szavazat
8. Komlói öreg tölgy - Komló (Baranya) - 689 szavazat
9. A somogysárdi Ginkgo Biloba - Somogysárd (Somogy) - 492 szavazat
10. Kóspallagi Tűzoltófa - Kóspallag (Pest) - 418 szavazat
11. Az Év Fája egy óvodában - Békés (Békés) - 304 szavazat
12. A kápolnai három hársak - Kápolna (Heves) - 295 szavazat
13. Az óriás makkfa - Böhönye (Somogy) - 259 szavazat
14. Védett keleti platánfa - Tunyogmatolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg) - 258 szavazat
15. Igaz történet egy óriás fehér fűz kegyeleti jelkép szerepéről - Budapest - Újpalota - 154 szavazat

 

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás