Egy lelkes, főként győriekből álló csapat még 1986 legvégén határozta el, hogy életre hív egy környezetvédő civil kezdeményezést, ami akkoriban elég reménytelen gondolatnak tűnt. Az elhatározást tettek követték. A következő év elején, 1987. február 16-án - épp harminc évvel ezelőtt - megtartotta alakuló közgyűlését Egyesületünk, a Reflex Környezetvédő Egyesület. Az azt követő években sorra jelentek meg az hazai alternatív mozgalmak, és élesedett a Duna-ügy is, ami a Szigetköz közelsége miatt a Reflexet közvetlenül is érintette. Jó néhány egyéb helyi környezeti probléma is adódott annak idején. Küzdöttünk többek közt a városon átmenő főút forgalmából származó környezeti terhelés csökkentéséért, a különböző gyárak és üzemek környezetszennyező tevékenységei ellen, és fölszabadítottuk az ország egyik legszebb, ám addig parkolóként használt barokk főterét. Szebb, élhetőbb környezetet szerettünk volna, és egy olyan generációt, amely érti és félti a földi életfeltételeket és mivel ismeri az ökológiai összefüggéseket, képes azt megvédeni is.

A kezdeti évek tapasztalatlansága után pár év alatt az ország egyik legfelkészültebb, szakmailag magas színvonalú munkát folytató környezetvédő szervezete lettünk, amely nemcsak a városban, de országos szinten is ismertté, elismertté vált.

Harminc éves évfordulónk alkalmából köszönetet mondunk mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak sikereinkhez, eredményeinkhez, a fennmaradásunkhoz.

A jövőben is számítunk mindenkire!

a Reflex csapata

2017. február 16.

Pár kép az elmúlt három évtizedből:

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás