A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület képviseletében júniusban Essenben jártunk az Európai Klímaszövetség koordinátori találkozóján. A megbeszéléseket követően Simone Raskob, a város Környezetvédelmi Osztályának vezetője – s egyben a Zöld Főváros Projektvezetője - városnéző túrán mutatta be a találkozó résztvevőinek a helyi zöld jó példákat és beszélt a környezetvédelmi „mérföldkövekről" is, így élőben tapasztalhattuk meg, miért kapta meg a közel 600 ezer lakosú Essen – az Európai Klímaszövetség tagja - az Európa Zöld Fővárosa címet.

 

A főként szén- és acéliparáról ismert Essen 2017-ben kapta meg a címet. Az elismerést minden évben annak a pályázó városnak ítélik, melynek környezetvédelmi tevékenységeit független szakértők a legjobbnak ítélik. Az értékelésnél 12 szempontot vesznek figyelembe; ezek közt megtalálható a közlekedés, a levegőminőség, a hulladékkezelés, az energiahatékonyság, a vízgazdálkodás, vagy a zöldfelületek/zöldterületek kialakításának és gondozásának kérdése is.

Lenyűgöző volt élőben is látni, hogy ez a jelentős ipari múlttal rendelkező város mára mekkora zöldfelülettel (növényzettel fedett, benőtt, betelepített területek összessége) rendelkezik. Nemcsak látványnak szép, de – mint minden városi zöld – igen fontos eszköz az éghajlatváltozás hatásainak helyi szinten történő tompításában is. Igazán hasznos lenne, ha minél több magyarországi város, település is hasonló elkötelezettséggel, jól megtervezett módon hasonló fejlesztésekbe kezdene!

 

 

Íme, néhány gondolat és kiragadott példa abból, amit Essenben járva tapasztaltunk.

- Essen Észak-Rajna-Vesztfália legzöldebb városa, teljes területének 45%-a zöldfelület. Hozzávetőlegesen 3 millió fa nő a városban, jó részük a több mint 800 kis és közepes méretű erdő, park egyikében.
- Az elmúlt 10 évben Essen déli és északi határa közt összesen 150 km kerékpárút épült, így jelenleg már összesen 376 km kiépített útvonalon gurulhatnak a városi bringások. Megépült továbbá az RS1 néven ismert kerékpársztráda első szakasza is, mely 2016 elején nyílt meg Essen és Mülheim közt. Ez a kerékpáros „sztráda" a Ruhr-vidék első ilyen jellegű útja, a tervek szerint mintegy 100 km hosszú lesz és 10 város közelében halad majd el.
- A város egyik büszkesége a 60 hektáros Grugapark, melyben egy 15 hektáros botanikus kert is megtalálható. 1927-ben nyitotta meg kapuit, de a háború a nagy részét elpusztította, így 1951-ben megújították. A mai napig nagy becsben tartják és folyamatosan gondozzák, 1930 óta közparkként működik. Itt található Essen első, 2012-ben átadott biomassza fűtőműve is, mely a park uszodáját, növény- és üvegházait, irodáit látja el hővel.
- A XX. század elején Robert Schmidt várostervező által megálmodott Moltke lakónegyed – óriási, öreg fáival; egymásba érő cserjés szigeteivel; kanyargó sétaösvényeivel; extravagáns tető- és virágokkal teliültetett előkertjeivel – olyan, mint egy hatalmas sötétzöld folt a város szívében. Ha az ember áthalad rajta, olyan érzés fogja el, mintha nem is Essenben járna, hanem erdő közepén megbújó házak közt sétálna.
- A belváros negyedik legnagyobb parkja a Krupp Park - valaha ezen a terület működtek a Krupp acélművek üzemei, ám Andreas Kipar tájépítész munkájának köszönhetően mára a város zöldterületének szerves részét képzi.
- A város egyik nevezetessége a Zollverein Ipari Komplexum, mely a '90-es évek elejére ürült ki. Egy darabig a lebontás veszélye fenyegette, ám 2000-ben védetté nyilvánították, 2001-ben pedig az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Mára a volt ipari épületek többsége szolgáltató- és kulturális funkciót lát el; az építmények közt gyalogosan és kerékpárral is bejárható terület pedig mára majd 700 állat- és növényfaj otthonául szolgál.
- Essenben jelenleg 12 közösségi kert működik, de ezt a számot növelni szeretnék.
- A város északi részén keresztül folyó Emscher folyó hosszú időn keresztül biológiailag halott víznek számított, hiszen a nehézipar és szennyvize hatalmas környezeti terhet rótt a folyóra. Mára óriási beruházások révén sikerült megtisztítani és újra élővé tenni.
- A város vállalta, hogy..
- 2020-ra a keletkező hulladék 65%-át újrahasznosítják,
- a széndioxid-kibocsátást 40%-kal csökkentik,
- 2035-re a gépkocsi-közlekedést 29%-kal csökkentik,
- 25%-kal növelik a biciklis közlekedés arányát,
- 2025-re 20.000 munkahelyet hoznak létre a környezetvédelmi szektorban (ez a szám jelenleg 13.000).

További részletek Essenről: https://www.essengreen.capital/startseite_essen_egc.en.html
Európa Zöld Fővárosairól: http://ec.europa.eu/environment/europeangreencapital/winning-cities/

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás