Az utóbbi időben igencsak elszaporodtak a fakivágások Győrben, miközben gőzerővel zajlik a városi faültetési kampány. Az is lehet persze, hogy nem sokkal több fát vágnak ki manapság, mint eddig, csak egyes esetek felnagyítják a problémát. Ilyen volt legutóbb a Klastrom előtti indokolatlannak látszó fakivágás, most pedig a Malom-ligeti ixelések borzolták fel a lakosság idegeit. Az elmúlt hetekben rikító X-ek jelentek meg a győri Malom liget fáin. A terület kezelőjének tájékoztatása szerint a jelek a fák egészségi ellenőrzésének szükségességét jelölik és nem a kivágási szándékot. Az internetes közösségi oldalakon érezhető a felháborodás mértéke. A hozzászólásokban gyakran mutatkozik az elvárás felénk, hogy tegyünk valamit. Sokat nem tehetünk, ezt tudjuk. Amit vágni akarnak, azt kivágják. Mindenesetre most egy figyelemfelhívó villámakciót szerveztünk.

 

2017. december 21-én a Malom ligetben karácsonyi fadíszítést rendeztünk azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet a városi fák védelmének fontosságára, illetve arra, hogy a faültetések (ami nagyon is dicséretes cselekedet az önkormányzat részéről) mellett nagyobb hangsúlyt fektessenek a meglévő fák, zöldterületek megőrzésére, védelmére. Az x-szel vizsgálatra, vagy kivágásra jelölt fákat néhány az akcióba bekapcsolódott győri lakossal együtt különféle – a fák értékeit hangsúlyozó idézetekkel, szólás-mondásokkal, és egyéb feliratokkal láttuk el. Csak reménykedni tudunk benne, hogy a most megjelölt fák nem esnek Győr fejlődésének áldozatául.

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás