A romeltakarítással párhuzamosan egyesületünk egy tervezési jogosultsággal rendelkező tagja elkészítette az új épület engedélyezési tervdokumentációját, továbbá elkészült a költségvetés is, amely akkori árakon 6-7 millió forinttal számolt. Az építésügyi hatóság határozatában 1997. augusztus 21-én engedélyezte az építkezést.

 

 

Ezzel egy időben indult meg a forráskeresés is. Az egyesület saját erején (elsősorban társadalmi munka) kívül csak támogatásokra, illetve pályázati lehetőségekre számíthatott. Így a tervezett bekerülési összeg egy részét sikerült pályázati úton, illetve támogatás formájában beszerezni. A kivitelezés megkezdése előtt a statikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy a leégett épület alapja, amelyre az új épületet tervezték, nem bírja el a terhelést, így az új alap készítése tovább növelte a költségeket.

Az egyesület 1997-ben egy pápateszéri vállalkozót bízott meg vállalkozási szerződés keretében a kiviteli munkák végzésével, az anyag beszerzéseket takarékos pénzfelhasználás érdekében az egyesület végezte.
Az új épület 1997. végére tető alá, szerkezetkész állapotba került.

1998-ra pályázati úton az épület vízellátásának kiépítéséhez kapott pénzt az egyesület, továbbá saját tartalékalapjából 1,5 millió Ft-ot és mintegy 300 ezer Ft értékű társadalmi munkát fordított az építkezés mielőbbi befejezésére.
Egyesületünk tagjai többszáz órányi társadalmi munkával járultak hozzá az újjáépítéshez.
Mindezek eredményeképpen az épület alsó szintje a használatbavételi engedély megszerzéséhez megfelelő állapotba került. Beépítésre került a víz-, szennyvízrendszer, az elektromos hálózat, elkészült az aljzatbetonozás, a belső vakolás és a festés, továbbá a padló és falburkolatok. Elhelyezésre kerültek az elektromos rendszer szerelvényei, valamint a víz-, szennyvízrendszerhez kapcsolódó szerelvények: mosdók, zuhanyzók, mosogató, WC-k, valamint az épületet rákapcsolták víz és elektromos hálózatra. Elkészült a két szintet összekötő lépcsőzet is.

Az építkezés során váratlanul felmerülő költségek (pl. új alap készítése), az építőanyagok és a szolgáltatások folyamatos áremelkedése, az eredményes pályázati lehetőségek beszűkülése miatt 1999-ben a gyermektábor épületének munkálatai leálltak, így - ezen állapotában - nem kaphatott használatbavételi engedélyt.

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás