Becsengettek a sulikban, újra kezdődött a tanítás, s az őszi iskolai kirándulások száma is szaporodik. Ezek egyike volt a múlt héten a győri általános iskolák részére a hagyományos vetélkedővel összekötött gyirmóti természetjárás. Közel ötszáz nebuló járta végig a Holt-Rába védett területein a Reflex Egyesület által 1999-ben kijelölt, majd kiépített természetvédelmi bemutató útvonalat, hétköznapi nevén, tanösvényt. A folyamatosan látogatott útvonal eszközeit (információs és útbaigazító táblák, padok, asztalok, hulladékgyűjtők, madármegfigyelő torony és mocsárjáró pallósor) a Reflex rendszeresen felújította. Egy éve is mértünk, terveztünk, kalkuláltunk egy jelentősebb helyreállítás miatt. Hiába, mert más „ösvényre” került a tanösvény.

 

A Holt-Rába tanösvény felújításának égető pontja volt a holtág melletti sásas-nádas, rendszeresen vízjárta területen - balesetveszélyessége miatt - megszüntetett 120 fm hosszú keményfa pallósor újbóli kiépítése, valamint a hozzákapcsolódó bemutatóhely és madármegfigyelő torony rendbetétele. A Reflex Egyesület részletesen felmérte, beszintezte az új járópalló helyét, s több helyről árajánlatot kért az akáccölöpökre és gerendákra építendő 5 cm-es akácpallóból való megvalósításra. A legkedvezőbb árajánlatot a teljes körű kiépítésre a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. adta. Ehhez kapcsolódódott még a Reflex önerős, társadalmi munkában végzett kiegészítő munkái (vízrendezés, kaszálás, festés, a bemutatóhely elemeinek javítása). A Reflex kérvényezte a Győr Megyei Jogú Város Városstratégiai Bizottságánál, hogy két ütemben (2012. tél - 2013 tavasz) a város Környezetvédelmi Alapjából támogassa a helyreállítás költségeit. Az önkéntes munkák költségei nélkül ez 2.090.000.- forint volt. A kérelmet a Bizottság múlt év december 4-i ülésén napirendre tűzte, a támogatás határozati javaslata megszületett, majd - váratlanul és indok nélkül - az ülés megkezdése előtt a tanösvény felújításának támogatása az alelnök javaslatára lekerült a napirendről (!?).

Mint a bemutató útvonalat létrehozó, s afölött a későbbiekben is bábáskodó civil szervezet nem értettük egy-két hónapig ezt a „lépést”. Aztán tiszta lett minden, amikor a város Közgyűlése elé került a Reflex beadványának átfogalmazása, de már 2.550.188.- forintos összeggel, s más kivitelezővel. Gondoltuk, hogy a fél millió forinttal drágább felújítás felülmúlja elképzeléseinket. Hát éppen hogy nem. A teljes pallósor hepehupásan, szintezés nélkül, deszkából (!), gerendázat nélkül lett megépítve. A további munkák (madármegfigyelő torony javítása, információs tábla pótlása, hulladékgyűjtő edényzetek felújítása, űrítése, vízelvezetési földmunka, tereprendezés, gazkaszálás, festés, stb.) meg sem történtek.

Ha valaki ismerte, immáron sok ezren vannak, a hat kilométeres útvonal ezen szakaszát, az egykori faépítményeket, az most elszomorodhat. Ennyi közpénzt elszórni ilyen csekély műszaki tartalmú, silány, és rövidéletű felújításra nagy kár. Akik ezt támogatják azok más „ösvényen” járnak.

További anyag:

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/felujitjak_a_tonkrement_gyirmoti_mocsarjarot/2300504/

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás