Az eltervezett ütemterveknek megfelelően az év utolsó heteiben ülést tartottak a vízgazdálkodási tanácsok. A Reflex Egyesület munkatársa delegáltként vett részt az Észak-dunántúli TVT (Győr), a Nyugat-dunántúli TVT (Szombathely) és a Duna Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács győri ülésén. A civil vgt. munkacsoport két tagja képviselte a zöld szervezeteket az Országos Vízgazdálkodási Tanács (Budapest) ülésén.

 

Az Észak-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács ülésén bemutatásra kerültek a térség vízi turizmussal kapcsolatos projektjei, tájékoztatót hallhattak a Tanács tagjai a vízügyi ágazatot érintő évközi jogszabályváltozásokról, valamint a Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyei, elsősorban vízi közműves szakmai munkákról. Az első napirendi pontban elhangzott projektbemutatón - összevont ülés keretében - részt vettek a Szigetközi Településfejlesztési Tanács tagja is.

A Nyugat-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács szombathelyi ülésén foglalkozott a települési szennyvízkezelési pályáztatás lehetőségeivel (BM Vízügyi Koordinációs Főosztály előadásában), valamint Vas és Zala megyék természeti értékeinek feltérképezésével, ismertetésével (VMKH Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály). A napirendi pontot kiegészítettük a Reflex és a régiós partnerszervezetei (Kerekerdő Alapítvány, Domberdő Alapítvány) által elkészített helyi (települési) jelentőségű természeti értékek térképes bemutatásával.

A Duna Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács - hasonlóan a Területi Tanács üléséhez - napirendre vette a vízi turizmus projektlehetőségeinek és a vízügyi ágazatot érintő jogszabály-változásoknak bemutatását. Hosszas előadással, majd az azt követő vitával zárult a „Víz Keretirányelv 4. cikk Környezeti célkitűzések 7. bekezdés alkalmazási lehetőségei” című, harmadik napirendi pontban tartott előadás (Országos Vízügyi Főigazgatóság). Tartalma: a több száz oldalas EU Víz Keretirányelvvel szemben, mely a felszíni és felszínalatti vizeink jobb állapotba hozását tűzte zászlajára, ez a tárgyi, rövidke pont lehetőséget ad, kiskaput nyit, a VKI elvekkel szembeni beruházások egyedi esetben való alkalmazhatóságára - az arra fogékony „szakiknak”. Sajnos vannak, akik 2016-ban is ezen mesterkednek.

Az Országos Vízgazdálkodási Tanács már jelentősebb napirendekkel foglalkozott. Az OVT üléséről készült emlékezetőt PDF formátumban csatoljuk. Sajnos a többi tanács üléséről készült jegyzőkönyvet, mint szavazati joggal rendelkező tanácstagok sem láttuk (!). Azt közzétenni nem tudjuk.

Melléklet: az OVT 2016. december 12-i ülésének emlékeztetője

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (Jegyzőkönyv OVT II  2016_12_12.pdf)Az OVT 2016. december 12-i ülésének emlékeztetője534 kB

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás