Egyesületünk 2015. március 23-án szervezett információs napot óvodák részére. Helyszínül a Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvodájának épületét választottuk. melyet az óvodavezető az előzetes egyeztetéseket követően bocsátott rendelkezésünkre.

 

Az információs nap menetrendje alapján felkértük az előadókat az egyes előadások megtartására. Az egy korábban címet már elnyert Zöld Óvoda bemutatására Kemendi Györgynét, a rendezvénynek helyszínt biztosító óvoda, a Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvodájának vezetőjét kértük fel. Kiegészítő programként Ökoszertár néven szakkiállítást szerveztünk ahová a helyi érdekeltségű civil szervezetek, az ökoiskolákhoz kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat értékesítő cégek, vállalkozások kaptak meghívást. Itt lehetőség nyílt az óvodai pedagógusoknak megismerkedni konkrét eszközökkel, szolgáltatásokkal, amelyek segítik a Zöld Óvoda gyakorlati megvalósítását. Idén egyesületünk mellett az Ökológiai Stúdió Alapítvány és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség fogadta el a meghívásunkat.

 

Az információs nap forgatókönyvének elkészülte után az alábbi programot terveztük:
9.00 - 10.00 regisztráció, a Zöld Óvoda Program bemutatása, háttere, előnyei, a címpályázat bemutatása
10.00 - 10.20 szünet, Zöld Kiállítás
10.20 - 11.50 műhelymunka (a címpályázat során felmerülő nehézségek, akadályok) és egy címet már elnyert Zöld Óvoda bemutatkozása
11:50 - 12.10 szünet, Zöld Kiállítás
12:10 - 13:00 Natura 2000 területek bemutatása

A rendezvényen - a közeljövőben Zöld Óvoda vagy az Örökös Zöld Óvoda címre pályázó intézmények közül - 15 óvoda 20 pedagógussal képviseltette magát.

Az információs nap kezdetén megnyitóbeszédében Horváth Ferenc, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Horváth Ferenc bemutatta röviden a Reflex Környezetvédő Egyesületet, valamint a pár mondatban a program koordinátora¬ként fontos szerepet betöltő HUMUSZ Szövetséget, majd részletesen ismertette a Zöld Óvoda programot. A program második része egy címet korábban már elnyert zöld óvoda bemutatkozásával folytatódott. A folytatásban a Reflex Környezetvédő Egyesület környezeti nevelőjének, Szűcs Gábornak a levezetésével műhelymunka kezdődött a címpályázás során felmerülő akadályok, nehézségek átbeszélésére, illetve a felmerülő problémák megoldására. Záró programként Lajtmann József, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, szakértője tartott egy színes, képekkel gazdagon illusztrált előadást a Natura 2000-es területekről, elsősorban Zala megyére koncentrálva. A lelkes, többségében aktívan hozzászóló résztvevők, a kitöltött rendezvényértékelő lapok tanúsága szerint jó hangulatúnak, alkotó légkörűnek, segítőnek, összességében hasznosnak ítélte a zalaegerszegi tájékoztató napot.

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás