Ötven győri állt ki a Standing Rock őslakosai mellett és gyújtott mécsest a rendezvény tűzcseppjéhez 2016. november 16-án a Rába partján a győri várfal tövében. A részvevők rövid beszédekkel, közös dobszóval kísért indián és magyar népdalokkal fejezték ki tiszteletünket az indiánoknak közös Földünkért és Vizünkért folytatott harcuk mellett. Az Észak-Dakotában található Standing Rock rezervátum nyolcezer sziú és dakota őslakos otthona. Az itt élő indiánok más törzsekkel és szimpatizánsaikkal együtt április óta tiltakoznak a Dakota Access kőolajvezeték megépítése ellen, mely a tervek szerint átszelné a helyi vízellátást biztosító Missouri folyót, ráadásul számos szakrális terület és temetkezési helyet is sértene.

Bővebben...

Csatlakozzon iskolájával a szimbolikus utazáshoz 2016. október 10-14. között! 2016‐ban a magyarországi iskoláknak ismét lehetősége nyílik, hogy csatlakozzanak a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség közös kampányához. A 2016. október 10-14. közötti akcióhét során a gyerekek zöld lépéseket, „mérföldeket" gyűjthetnek minden olyan alkalommal, amikor környezetbarát módon - gyalog, biciklivel, görkorcsolyával, rollerral, busszal, vonattal - mennek iskolába.

Bővebben...

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség ismét meghirdeti Világfák kampányát. Várjuk jelenlegi tagjaink és a tagság iránt érdeklődő szervezetek (önkormányzatok, társadalmi szervezetek) jelentkezését! A programban a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tesznek a jövőért: elültetik az elmúlt években „Év fája” címet elnyert fafaj egy vagy több csemetéjét.

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (megbízási_szerződés_világfák_16.doc)Megbízási szerződés30 kB

Bővebben...

 A tízéves jubileumhoz méltóan jó hangulatú, sikeres volt a pápateszéri ökológiai központunkban 2016 július 31 - augusztus 6. között megtartott X. Pápateszéri Természetfotós Táborunk. A résztvevők - Balogh György Márk, Fodor Levente, Gegg Laura, Gutay Bálint, Izsó Lilla, Kuti Melinda, Lehel Vanda, Madár Bence, Pálfalvi Dóra, Petrányi Bálint, Pető Balázs, Radnai Viktória, Szabó Anikó, Szabó Márton - és a mester, Szabó Béla egy-egy képéből összeállított kiállítás szeptember 30-ig látható Pápateszéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Bővebben...

Elstartolt Magyarország első környezettudatos tematikájú értékesítési platformja, a zoldunio.hu, mely egyedülálló modelljével hiánypótló eszközrendszert biztosít tartalomszolgáltató és hirdető partnerei számára. A Zöldunió Mecenatúra programja lehetőséget biztosít a hirdetők számára, hogy akár bennünket, a Reflex Egyesületet vagy az Éghajlatvédelmi Szövetséget támogassák.

"A világmindenséget nem csupán a sokféleségben rejlő egység teszi széppé, hanem az egységben rejlő sokféleség is." - Bár Umberto Eco szavai a világról szólnak, kicsiben igazak a zöldunióra is, mely az öko-szemléletű tartalomszolgáltatókat kívánja egy platform alá hozni, akik sokféleségükben is egységet képviselnek.

Bővebben...

A szombati kánikulai nyarat vasárnapra szeles, záporos tavasz váltotta. A kétarcú időjárás azonban nem vette kedvét a győrkőcöknek! A Reflex Egyesület, az Éghajlatvédelmi Szövetség és az Ökostúdió Alapítvány zöld udvara ismét a Bercsényi ökoliget platánjainak árnyékában várta az érdeklődőket. Ismét üzembe állt a papírmerítő műhely, az ökomata (míg el nem ázott, s meg nem fázott), készültek a színes papírcsík virágok, életre keltek gumiabroncs ülőkéink - és még ökopuceráj is volt!

Bővebben...

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság 2016. június 9-én keltezett végzése megszüntette a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata kérelmére indult, a győri kajak-kenu pálya létesítésének környezeti hatásvizsgálatára irányuló eljárást. Mint már ismert volt, Győr városa 2015. októberében kérte a zöldhatóságtól az eljárás felfüggesztését arra tekintettel, hogy ,,a tervezett kajak-kenu versenypálya ügyének komplexitása miatt [,..] a rendelkezésre álló dokumentációk, iratanyagok [..,] összehangolása szükséges".

Bővebben...

Július 1-3. között ismét Győrköcfesztivál! A Reflex Egyesület, az Éghajlatvédelmi Szövetség és az Ökostúdió Alapítvány közös zöld udvarában ismét a Bercsényi ökoligetében várja az (örök)ifjú érdeklődőket! Megint lesz Kalas Gyuri féle papírműhely, ismét üzemkész az Ökomata, lehet kézműveskedni és az újraülőkéink életre színezéséhez is segítőket várunk!

Bővebben...

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás