Elméletileg persze egy gyerekjátéknak biztonságosnak kell lenni. Nehogy felsértse a baba száját, nehogy le tudja nyelni és hogy a nyál se oldhasson ki belőle semmit. Ez az elvárás azonban ütközik a gyártók azon törekvésével, hogy műanyagtermékük olcsó legyen (PVC) - ámde egyúttal tetszetős (színezett), kívánatos (aromás) és rágható (lágyított) is. 

Ezek közül legnagyobb problémát maga a PVC és az abban jelen lévő ftálsav-észter lágyítók jelentik, melyek a szervezetbe raktározódva elsősorban az ember hormonháztartását, máját, veséjét támadják meg. Nem véletlen, hogy a környezetvédők immár húsz éve harcolnak a lágyított PVC játékok illetve a ftálsav-észterek teljes megtiltásáért. 
Vannak országok, ahol sikerrel. Magyarország a teljes tiltás helyett a lágy PVC legveszélyesebb ftálsav-észtereire mondott ki korlátozást - de azt is csak a három éven aluli gyermekek szájba vehető játékszereire. Az egészségkárosító adalékok azonban nemcsak a játékkal, de például a felfújt gyermekmedence fürdővizével, vagy az úszógumi rágásával is a szervezetbe kerülhetnek. Nem stimmel a hároméves kor sem, hiszen némelyikük gyerek úgy rászokik, hogy sajnos később is rágja a PVC-t. Babáját, esőköpenyét, radírját, mobilját – kinek mi jut. De a játéksátrat, a tapétát, a műpadlót rágni se kell – azok gyakran évekig párologtatják ki magukból a letüdőznivaló lágyítókat. 
A tudatos fogyasztó – elvi kérdés- ahol csak lehet, életéből örökre száműzi a PVC-t. Egy termék biztonságosságát egyébként a játékon (vagy a csomagolásán) feltüntetett egyezményes jel (CE) hivatott a fogyasztók felé közvetíteni. A forgalomból kivont és letiltott játékok rohamosan szaporodó listája azonban azt jelzi, hogy nem árt az óvatosság.

 

A  környezeti tanácsadás fejlesztése a Nyugat-Dunántúlon című KEOP-6.1.0/B/11-2011-0020 projekt keretében elkészült A SZEMÉTPOSTA című kiadvány. 

"Ingyenes szórólapok, reklámújságok, prospektusok. Szemétposta. Konzumkacat. Magyarul: kéretlen reklámanyag. Reggel újságba dugva érkezik, aztán kulikocsis terjesztők  tömik velük tele a postaládát - estefelé újabb szórólapos fekszik rá a kapucsengőre. Imerős?"
Az anyag szerkesztői a címzetlen levélreklámok (szemétposta) környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi vonatkozására hívják föl a figyelmet. Tanácsot is adnak, hogyan védekezhetünk a kéretlen reklámok ellen. 

A lepoerellót 100 százalékban újrahasznosított papírra nyomtatták, beszerezhető a Reflex Környezetvédő Egyesület Győr, Bartók Béla út 7. szám alatti irodájában. 

 

2013. július 22., Budapest / Győr - A Humusz Szövetség és tagszervezetei nyár elején indították el az év végéig tartó országos Nulla Hulladék Turnét. A turné következő állomása a Szentgotthárdi Történelmi Napok, ahol 2013. július 27-28. között a Reflex Környezetvédő Egyesület közreműködésével várják a hulladék csökkentése és megelőzése iránt érdeklődő lakosokat.

Bővebben...

Ami a díszcsomagolást illeti, annak feledhetetlen paródiáját a Mr. Bean játszotta el az „Igazából szerelem” c. filmben. Látták? Ő volt az eladó. A szeretet tárgyát komótosan maroknyi dobozkába tette, kis aranyszalaggal átkötötte. Az egészet egy celofántasak aljára eresztette, lapátkával megszórta szárított rózsaszirommal, majd átszellemülten rámorzsolt némi rozmaringot. Minderre egy fahéj darabot igazgatott. Újabb masnival lezárta, majd az egészet egy méretes aranyszínű karácsonyi díszdobozba fektette és egy fagyalágacskával tette teljessé. Mindezt kimért mozdulatokkal, átszellemülve – miközben a vevője majd frászt kapott az idegességtől, hogy közben visszaér a felesége. A díszcsomagolt ajándékot ugyanis nem neki, hanem a szeretőjének vette...       

 

Ami az említett fantáziátlan vásárlást illeti, az nem csupán a pénztárcára jelenthet veszélyt. Jó példája ennek az üzletekbe utolsó pillanatba bekóválygó férfiakra rásózott „last minute” parfümök. A kassza csilingel, apuci megkönnyebbül, anyuci Jézuskája gálánsan letudva. Mindenki hepi. Vagy mégsem?

A parfüm nyolcvan százalék (kezelt) alkohol mellett (növényi vagy állati eredetű) olajokat, valamint (szintetikus) illatanyagokat tartalmaz. A vegyészek nagyjából 2000 illatfajtát tartanak választékon, ezeket kutyulva évente legalább száz új parfümcsoda kerül a piacra. A bódulatnak persze ára van. A vegyi illatanyagokra allergiások száma az utóbbi időben megduplázódott és a króm után a második leginkább allergiakeltő anyag. Szóval nem lehetetlen, hogy a gáláns karácsonyi ajándéknak szánt márka olyan anyagokat tartalmaz, melytől a neje (szeretője stb.) egy életre szóló allergiával gazdagodik. Ezt megakadályozandó az EU nemrég lépett és elrendelte a huszonhat legproblémásabb illatanyag csomagoláson való kötelező feltüntetését.

Ez a cikkecske nem az ünneprontásról, hanem az elővigyázatosságról szólt. Szeretnénk, ha a szeretet ünnepébe belegondolnák a környezet és az egészség kíméletét is. Az ehhez ajánlott ünnepi tanácsokat (és a huszonhat allergiakeltő illatanyag listáját) megtalálhatják a

Reflex honlapján.

 

Kalas György

Reflex-ház beosztása

Energizair

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Papírkalkulátor

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás