A környezeti szemléletformálás egyik nagyszerű módja, ha az adott témát vidám, könnyen emészthető formában tálaljuk a közönség számára. „A dzsungel könnye – avagy: többet ésszel, mint láncfűrésszel!" című színjáték humorral fűszerezve viszi közelebb a hallgatósághoz az erdőpusztítás, a klímaváltozás és a környezetvédelem témakörét. A Kajárpéci Vízirevü, a Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködésében készült „tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia" 2016 év elején a „Fair falvak – méltányosan helyben" projekt partnertelepülésein – Tényőn, Kajárpécen és Győrszemerén – kerül bemutatásra.

A Reflex Egyesület vizes munkáinak egyik újabb és jelentős sikerét érte el. Nyolc éve a hazai Vízgyűjtő-gazdálkodási terv első csomagjánál (VGT-1) hét térségi alegységre készítettünk jobbító javaslatokat. Egyike volt ezeknek a Marcal, ahol a torkolati duzzasztó átjárhatóságára és a Holt-Rába vízpótlására írtunk zöld megoldást. Mindkettő a múlt év végére megvalósult.

Ökoiskolák, Zöld óvodák, vagy a közeljövőben e címre pályázó intézmények koordinátorai részére indít 30 órás térítésmentes akkreditált képzést a Reflex Környezetvédő Egyesület az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében. Az akkreditált képzésre tehát már működő ökoiskolák, zöld óvodák, de elsősorban a régió azon oktatási, nevelési intézményeinek pedagógusait várjuk, amelyek 2016-ban, vagy a közelmúltban pályáznak/pályáz­tak először ezekre a címekre.

Januári képzésünkön újabb két KlímaSztár települést ismerhettek meg a képzéssorozat részvevői. A dél-alföldi településeken a fókuszban a fenntartható energiagazdálkodás állt. A klímára ismét nem lehetett panasz, hisz az időjárás ismét napos oldalával segítette, hogy a teremben töltött órák mellett a terepen ismerhessük meg a helyi jó példákat.

Tevékenységeink egyik alapgondolata az élményalapú szemléletformálás. Az Ökológiai Meztéllábnyom után, annak sikerén felbuzdulva a Kajárpéci Vízirevü, a Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködésében újabb darab készül: A dzsungel könnye – avagy: Többet ésszel, mint láncfűrésszel – tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia egy levonásban. Ősbemutató 2016. január 23-án szombaton 17:00 órakor Tényőn a helyi kultúrházban!

Hat akciót terveztünk és valósítottunk meg a KÖTHÁLÓ tagszervezeteként az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében, 2015. november 22-29 között. Három programunk helyszíne Győr volt, kettőt Tényőn, egyet Pápateszéren szerveztünk. Több, mint százan vettek részt aktívan a hat akcióban. Az alábbiakban az Európai Hulladékcsökkentési Hét reflex akcióinak képeiből  adunk közre egy válogatást.

Szakmai konferenciát hívott össze a Duna Charta a Magyar Tudományos Akadémia budavári épületében. A szép számú érdeklődő magas szintű előadásokat hallhatott a Duna köré csokorba kötött hagyományos gazdálkodásról, biodiverzitásról, árvízvédelemről, vízhasználatról, emberi beavatkozásokról, konfliktusokról, tényekről és csúsztatásokról.

A Reflex Környezetvédő Egyesület felhívására 10 győri civil szervezet csatlakozott idáig a Püspökerdő védettségéért tervezett kampányhoz:
Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület
Arrabona Városvédő Egyesület
Egészséges Életmódért Egyesület
Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Egyesület
Győr-Moson-Sopron Megyei Sportszövetségek Egyesülése
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Reflex Környezetvédő Egyesület
További néhány szervezet a türelmünket kérte a csatlakozási döntéshez. A kérésüknek engedve 2015. december 17-ig várjuk a győri civil szervezetek jelentkezését kezdeményezőként a Püspökerdő védettségéért indított közös kampányhoz.

A Reflex ház naptára

 

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

EU Éghajlati Paktum

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás