A GYŐRKŐC faluban, a győri vár évszázados falai előtt, a Rába folyó két ága által körülölelt Radó szigeten a Reflex sátora volt az ÖKOHÁZ július első hétvégéjén. A GYŐRKŐC FESZTIVÁL két napja alatt, szombaton és vasárnap a felnőtteknek környezeti tanácsokat adtunk, a gyerekekkel papírt merítettünk, papírtéglát készítettünk, az ÖKOMATA mogyorót ajándékozott a kérdéseire helyes választ adóknak. a Reflex aktuális KEOP projektjének megfelelően minden a papír körül forgott.
A Csalán Egyesület és a Reflex munkatársai, önkéntesei, akik részt vettek a kétnapos rendezvényen: Horváth Ferenc, dr. Kalas György, Lajtmann József, Nagy Martina, Nagy Péter, Nagy Viktória, Németh Vera, Ribb Bernadett, Széll Mariann, Szűcs Gábor és Madarász Roberta.
A 2012-es Győrkőc Fesztiválon az első összesítések szerint 20 ezer gyerek és 30 ezer felnőtt, összesen tehát mintegy ötvenezer látogató vett részt.
A Csalán és a Reflex jelenlétének konkrét eredménye 110 kitöltött kérdőív, több mint 260 merített papír. Nem kézzelfogható, de nyilván legalább ilyen értékkel bír, hogy több száz – az ország minden részéből idesereglett- gyerekkel és felnőttel kerültünk közvetlen kapcsolatba, öregbítve egyesületünk hírnevét.