Évtizedes hagyomány a Bakony növény- és állatvilágának, vizeinek és földtani értékeinek egy-egy pillanatát bemutató vándor fotókiállítás megnyitója. A természeti sokszínűséget a fotóstáborunkban résztvevők sokszínű képeivel mutattuk be a pápateszéri polgármesteri hivatal dísztermében. A legszínesebb Reflexes rendezvényt Nagy Péter, a Reflex munkatársa és Kerekes Zoltán helyi plébános nyitotta meg a szépszámú vendég, érdeklődő, látogató részére. A kiállítás anyaga a korábbi éveknek megfelelően, az ősztől tovább utazik (Budapest, Győr, Székesfehérvár).
Régi tervünk vált valóra az elmúlt napokban, ha egyelőre csak vendégként is, de végre háziállatok is vannak a pápateszéri ökológiai központunk közel kéthektáros területén. Július 31-től augusztus 7-ig - a 10. Pápateszéri
Természetfotós Tábor időtartama alatt - egy szamár, egy csikó és hét racka juh "lakik" nálunk, a kerékpártároló mögötti bokros, fás részen.
Az állatok fogadásának előfeltétele volt, hogy megfelelő méretű, 16 x 16 méteres karámot és egy kisebb fedett hajlékot építsünk, amit később villanypásztorral egészítünk ki a legelő állatoknak.
A Reflex által, múlt évben felmért és feldolgozott települési természeti védettségű területek egyike volt a nyúli „geológiai, botanikai, zoológiai értékek lelőhelye”. A Potyondi dűlőút melletti, 1999 óta védett terület érintetlenségét igazolta, hogy számos agresszív, tájidegen özönfaj (elsősorban bálványfa, akác és kanadai aranyvessző) helyet követelt magának ezen a kis területen. No meg az ember, több zsáknyi otthagyott szemetével. Helyi kezdeményezéssel, nyúli fiatalok és „öregek”, soproni középiskolások, egyetemisták és mi reflexesek estünk neki - két kézzel - a terület megtisztításába.
A győri Reflex Környezetvédő Egyesület a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület megbízása alapján, a Délkelet Európai Transznacionális Együttműködési Program (SEE) finanszírozásával megvalósuló „Better management and implementation of Natura2000 sites [SEE/B/0008/2.3/X]” (BE-NATUR) című projektjének keretében végezte el a fehér gólya (Ciconia ciconia) védelmével kapcsolatos vállalásait. A Reflex Egyesület a gólya és gém populációban kiemelkedő Rába-völgy és Rábaköz három településén, Gyirmóton, Szanyban és Körmenden tevékenykedett az elmúlt három hónapban. Habár jelentős csökkenés tapasztalható a hazai gólyaállományban, ezen a területen - némi örömmel - inkább a stagnálást tudtuk rögzíteni.
Az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” projekt során a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány koordinálásával megvalósult a helyi jelentőségű természetvédelmi területek ökológiai állapotának felmérése, melyet Győr-Moson-Sopron megyében a Magyar Természetvédők Szövetségével együttműködve a Reflex Környezetvédő Egyesület szakemberei végeztek el. A Győr-Moson-Sopron megyei felmérés eredményeit, a területek jelenlegi állapotát, a hosszú távú megőrzés és az új területek kijelölésének lehetőségeit egy konferencián mutatjuk be, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Becsengettek a sulikban, újra kezdődött a tanítás, s az őszi iskolai kirándulások száma is szaporodik. Ezek egyike volt a múlt héten a győri általános iskolák részére a hagyományos vetélkedővel összekötött gyirmóti természetjárás. Közel ötszáz nebuló járta végig a Holt-Rába védett területein a Reflex Egyesület által 1999-ben kijelölt, majd kiépített természetvédelmi bemutató útvonalat, hétköznapi nevén, tanösvényt. A folyamatosan látogatott útvonal eszközeit (információs és útbaigazító táblák, padok, asztalok, hulladékgyűjtők, madármegfigyelő torony és mocsárjáró pallósor) a Reflex rendszeresen felújította. Egy éve is mértünk, terveztünk, kalkuláltunk egy jelentősebb helyreállítás miatt. Hiába, mert más „ösvényre” került a tanösvény.
A napokban érkezett egyesületünkhöz egy lakossági bejelentés, mely elszomorító tényeket közöl. Alább olvasható a lakossági panasz, melyben képekkel alátámasztva számol be a környezetéért aggódó győri lakos:
„Gyárvárosban, a MOL kút mögött található (kutyafuttató) területének ÖSSZES fáját (nagyrészt egészségesek) kezdték el május 17-én kiirtani azzal az indoklással, hogy a helyére épülő beruházás (sportpálya, játszótér és kutyafuttató) kialakításához ez szükséges.
A Reflex Környezetvédő Egyesület egy évtizeddel ezelőtt, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásával négy tanösvényt alakított ki a Park működési területén. Így jött létre a Holt-Rába mellett, a Pannonhalmi Apátságban, a Szigetközben és a Sokorói-dombságban a több mint harminc kilométer hosszú bemutató útvonal. Ezek esőbeállókkal, pihenőhelyekkel, információs táblákkal, asztalokkal, padokkal, hulladékgyűjtőkkel és útbaigazító táblákkal kerültek kiépítésre.